Wild Bill Hickok 1837. május 27.-én született, James Butler Hickok néven Troy Grove városkában, Illinois államban.
1855-ben azonban egy verekedés nyomán menekülnie kellett otthonról. Ezután egy darabig farmerként dolgozott, majd James Lane tábornok seregében szolgált Kansas államban. A törvény őreként és a rend védelmezőjeként (law officer) egy Monticello nevű városban alkalmazták először. Mindenfélével foglalkozott, volt indiánvadász és postakocsit is hajtott Santa Fe és Oregon között.
A polgárháború alatt felderítőként harcolt az Egyesült Államok hadseregében. A háború után, a szarvasmarha üzlet felvirágzása idején, a határvárosokban igazi vadnyugati törvények (törvénytelenségek) uralkodtak.
1866-ban Hickok Fort Riley-ben helyettes marshal, majd 1869-ben Hays City, 1871-ben pedig Abilene városában marshal lett (rendőrbíró, amolyan sheriff-féle).
1872-ben csatlakozott Buffalo Bill Cody vadnyugati cirkuszához, a nevezetes „Wild West Show”-hoz. Két év után azonban otthagyta őket és Dakota fekete hegyei, a Black Hills felé indult aranyat ásni. Wild Bill Hickok ekkor már meglehetősen híres pisztolyhősnek és szerencsejátékosnak számított.
1876. augusztus 2.-án egy Deadwood nevű városkában pókerezett, és éppen egy Ász-nyolcas két párt tartott a kezében, amikor agyonlőtték. Ezt a lapot (ÁszÁsz - 88) azóta is úgy hívják a pókerjátékban, hogy a halott ember lapja („dead man’s hand”), és a babona szerint nem hoz szerencsét.
forrás: Szurdi András: Pókerkönyv kezdőknek és haladóknak - 1995
Utolsó kommentek