Köszöntjük új klubtagunkat, Gyurasics Tündét, aki profi játékával már rögtön az első mérkőzésen maga mögé utasított több sztárjátékost is.
Igen, maga mögé utasította a legstabilabb eredményt produkáló Simon Józsit, akit többen is megszorongattunk, de mégsem tudtuk elvenni tőle a szokásos első kieső helyét. Viszont most több, mint 1 órán át tudta őrizgetni az induló zsetonjait - legalábbis annak a maradék részét -, így még rebuyra sem volt lehetősége.
És igen, Tünde maga mögé utasította másik aranyesélyes játékosunkat, Theuerl Gabit is.
Gabit egyébként Marcsi küldte a padlóra, amikor egy AA-val és QQ-val összecsaptak. Hogy Marcsinak mégnagyobb ereje legyen, riverre jött még egy ász. Ennyit a családi játékról.
Később Vanya Gabi gyengítgette Marcsit, de Marcsi túlélte, sőt Katit is kiejtette buborékként. Ez egy érdekes sztori, hiszen Katinak osztás közben felborult az egyik lapja, ami egy K volt. A pótlapja 10-es lett, és így A10-zel allin-t mondott, amit Marcsi elfogadott AK-val. Flopra jött egy 10-es, ennek örült Kati, de riverre K jött, ami Kati kiesését okozta. Ekkor már csak Balázs volt bent kevés zsetonnal, őt a két csúcsjátékos hamar kiejtette.
A heads-up-ban Vanya Gabi és Marcsi maradt bent, amit Marcsi megfontolt játékkal - és Simon Józsi tanácsait elvetve - szépen a saját javára fordított, és végül nyert.
A PPot 7-tel nőtt. Rebuy nem volt.
Eredmények:
Helyezés | Név |
1 | Theuerl Marcsi |
2 | Vanya Gábor |
3 | Gáll Balázs |
4 | Ondok Kati |
5 | Galiba Imre |
6 | Matusek László |
7 | Gyurasics Tünde |
8 | Theuerl Gábor |
9 | Simon József |
A ranglista aktuális állása:
Aktuális versenyállás | |||
Helyezés | Név | Átlagpont | Részvételi arány |
1 | Vanya Gábor | 12,308 | 100% |
2 | Gáll Balázs | 11,636 | 87% |
3 | Mándi Ferenc | 11,000 | 53% |
4 | Gáll Zoltán | 10,400 | 80% |
5 | Matusek László | 8,923 | 100% |
6 | Polyák Tamás | 8,000 | 60% |
7 | Theuerl Gábor | 7,667 | 67% |
8 | Simon József | 7,500 | 87% |
Utolsó kommentek