Fordulatok játszmája.
Kétasztalos játszmára jött el a társaság. A piros asztalnál elég hamar történt az első kiesés, Bábel Zsolti erősködött Theuerl Gabival a semmijével. Gabinak 77 volt a kezében és megadta Zsolti all-in hívását is a riveren, annak ellenére, hogy két magasabb lap is volt a boardon (talán J és Q). Amikor rákérdeztünk, hogy ez a megadás hogyan jött, elmondta, hogy Zsolt a turn-ön nem hívott, amiből Gabi leolvasta, hogy nincs semmije. Zsoltit a ranglista éllovasai követték, előbb Simon Józsi, majd Wilhelem Laca távozott az asztaltól. Igazából nem mentek messzire, mert mindeketten várták az utazótársuk kiesését, hogy végre elindulhassanak haza. Laca előzékenyen kihasználta a várakozás idejét, és beállt osztónak, köszönjük. Simon Józsi pedig tanácsokkal látta el a játékosokat. Sok tanácsa nem volt, leginkább az "hát ez all-in!" felkiálltást hallottuk tőle.
Mindeközben a fekete asztalnál Galiba Imre gyűjtötte össze a zsetonok java részét, és magasan chipleader-i pozícióba küzdötte magát. Mindez kitartott az összeülésig, ahol Gáll Zoli meg is jegyezte, hogy Imrével szeretne heads-up-ot játszani. Habár ez nem teljesült, azért Imre mindenképp szezonbeli csúcsteljesítménnyel zárt.
Balázs Tibi teljesítményét is ki kell emelni, hiszen buborékként esett ki, egyre javuló játékot produkálva.
Matusek László bevallottan csak a lapokra játszik, mindezt bizonyítja, hogy ebben a szezonban már másodjára mutatott straight-flus-t. Kicsit izgulós straight-flush volt ez, mert treff ász volt a kezében és a többi lap a board-on jött, és megvolt a lehetősége az ellenfélnél egy nagyobb straight flushnek. De nem, most is Laci vitte az elég nagy potot. Laci a múltkori játszmáját leutánozva ismét kézi kör AK-jára preflop allin-nal esett ki.
Theuerl Gabi mutatta be a legnagyobb fordulatot, hiszen alig nagyvaknyi zsetonról fordított, és vitte az aranyat.
Gratulálunk a győztesnek!
És végül az eredmények:
A statisztika elérhetősége:
Utolsó kommentek