Ez egy jó parti volt. Én nyertem.
Már az eleje is jól indult, megünnepeltük Réka szülinapját, Gáborok és Józsi névnapját, Isten éltesse őket. Meg Sanyit is, aki most nem jött el, de attól még neki is névnapja volt. Köszönjük a propeller tetejű tortát, a sütit és a sok pezsgőt.
Az ünneplés miatt kicsit később kezdtük a játszmát, emiatt 11 óra után lett vége.
Az a helyzet, hogy a játszma során a teljes izolációt alkalmaztam, ezért csak a saját játékomról tudok írni, remélem, majd a többiek beírják az élményeiket - még, ha rosszak is voltak.
Már az elején belefutottam Theuerl Gabival egy magas pot-os hand-be, megadta a 200 és 100-as hívásaimat, és amikor checkkeltem, akkor visszahívott egy 600-at. Kicsit elgondolkodtatott ez a hívása, de végük megadtam, és megnyertem. Ezzel majdnem megdupláztam a zsetonjaimat, viszont a következő körben nem tudtam Imit kiemelni a játékból, folyamatosan tartotta a 100-as hívásaimat, majd riveren jött neki egy Q, és a kialakult QQ párjával ő nyert. Ettől kezdve megválogattam az ellenfeleimet, csak olyanok ellen mentem be, akikről tudtam olvasni, ez lassú növekedést hozott számomra. Közben hallottam, hogy Vanya Gabi rebuy-ol a másik asztalnál, ez nekem további előnyt jelentett az összetett versenyben. Végül mindkét asztalon 2-2 rebuy született. A final table-re a vörös asztalról Réka érkezett chipleader-ként, de a sötét oldalról Jobbágy Ambrus is tetemes zsetonmennyiséget hozott magával. Érdekes módon a 4 rebuy-os is eljutott a final table-re. Itt mégjobban növelnem kellett az izolációs fokomat, az eddig alkalmazott zeném mellé elővettem a Hong Kongban vett szuper napszemüvegemet, amelynek barna polárszűrős lencséje olyan meleg képet varázsol elém, mint amilyet meleg nyári délutánokon a lemenő nap sárga sugarai adnak, az oldalról megvilágított tengerparti házak falain. Ez - és persze a pezsgő - egy kis örömöt hozott a puszta pézkeresésre lealacsonyított pókrjátszma világába. És a szünetben megettem a hal ász kártyás Balaton-szeletet is, nehogy elússzon a szerencsém. Nem is úszott el, sőt, amikor kellett, akkor mindig megsegített. Mivel fele-fele arányban ültünk "pontversenyben élők" és "rebuy-osok" az asztalnál, már megint figyelnem kellett, hogy kivel szemben megyek játszmára. Sokat kellett várnom, lapok sem nagyon jöttek, egy-egy all in-nel próbáltam tartani magam, nehogy megegyenek a vakok. Amikor már csak 4-en maradtunk, akkor eljött az én pillanatom: Szigethy Feri és Réka bejött egy all in-re, amibe én is beszálltam és megnyertem. Itt erősödtem meg igazán, pedig előtte már többször lefogytam kb 1 nagyvaknyira is. Ennél a hármas all in-nél esett ki Feri, és gyengült meg Réka. Réka bosszús lett, hiszen eddig hagyták Őt nyerni - a szülinapjára tekintettel. És méregből nem lehet játszani, hiába jött be ellenem a 10-es párjával, most nekem segített a riveren feljövő Q - Réka kiesett. Ekkor már Ambrusnak kevés zsetona volt, de kiismerhetetlen játékstílusa. Fel is készültem, hogy sokáig fog tartani a heads up, mert nem akartam kockáztatni, de már a második leosztásnál bejött egy all in-re, amit megadtam egy A,10-zel. Ambrusnál talán Q magas volt, de nem jött semmi, így hamar befejeztük a heads up-ot, és a gyözelemtől mámorosan indultam haza. Számomra ez jó gyakorlás volt a Cotton Poker Club-os freeroll-ra, remélem ott ismételek.
Akit érdekel: a zene, amit hallgattam Sugarland: Love On The Inside - nemrég fedeztem fel, tetszik. Valamint a Dire Straits megunhatatlan régi albumai pl a Communiqué.
A kapucni meg azért jó, mert meleget ad a halántékomnak és a fülemnek.
És az aktuális eredmények:
Az utolsó parti eredményei és az aktuális ranglista:
Az aktuális ranglista:
És tovább kúsztak a kígyók, az átlagpontok alakulása:
Utolsó kommentek